2011. október 29., szombat

Egy imádnivaló sport

Hadd kezdjem azzal, hogy soha nem sportoltam. Kampányszerűen végeztem mozgásokat, például az én tinédzser koromban oly divatos jazz balettet, vagy bokszolni jártam a srácokkal - persze engem nem vertek meg. De. Nem volt sport, amit úgy szerettem volna, hogy mindig és mindenkor űzzem. Ami beépült volna a zsigereimbe. Lusta voltam és ennek meg is lett a testi eredménye. Hogy ki a hibás abban, hogy nem vált életem részévé a sport, az nem érdekes. Nyilván nagy a szülő felelőssége, nyilván a rendszeré is, meg az sem mindegy hová születik az ember. A lényeg, hogy most, 34 évesen elmondhatom végre magamról, hogy sportolok. Persze, ha éppen 8:30-as időpontom van speedfitness-re, akkor 6-kor kell kelnem, mert a gyereket még oviba kell érkeztetnem 8-ig. 

6 óra, ébresztő
Szóval, nem mindig érzem úgy, hogy maximális a motivációm, de amint rámkerül a ruha, a pántok és köldökzsinórral összekapcsolódom a géppel, maximálisan ott vagyok, fejben is. Büszke vagyok magamra, hogy ettől a pillanattól kezdve sportolok, méghozzá teljes erőbedobással. Az eddigi három hét legnagyobb eredménye kétségkívül ez. A számtalan bók, amit kapok, az a másik nagy löket. Leginkább rég nem látott férfi kollégák jegyzik meg, hogy Úristen, de vékony vagy! A vékony szót azt hiszem nem használták még rám talán soha az életben. Kilóban mínusz kettő az eredmény, centiben annál több. Jövő héten testzsírt fogok méretni, hogy úgy is lássuk a változást. Legyél bátor, vágj bele, ne halogasd, légyszi! És nagyon fontos, ne félj! Bátraké a szerencse és a boldogabb jövő!

a cuki fekete ruci - ebben azért mindenki vékonyabb 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése